WRLD

Search

#öröm
Magyar Péter (Ne féljetek) 3w

Rendkívüli bejelentés. Ma mindannyian tanúi lehettünk a Polt-féle ügyészség azon utolsó szánalmas kísérletének, hogy elbagatelizálja a rendszerváltást és megpróbálja összemosni az orbáni maffia által végrehajtott 10 és 100 milliárdos közpénzlenyúlásokat és az ellenem 2024-ben indított, és már többször befuccsolt politikai karaktergyikossági kísérletet. Az, hogy a tízmilliárdos korrupciós ügyekben érintett Seszták Miklóssal és Hankó Balázzsal egyszerre kérte ki a mentelmi jogomat a maffiát éveken keresztül gond nélkül kiszolgáló ügyészség a Magyar Országgyűléstől, egyetlen célt szolgál: hogy súlyos, a nemzetet megkárosító korrupciós bűncselekményeket összemosson egy, a propaganda által ellenem sikertelenül építgetett politikai lejáratással. Amely egyébként korábban sem működött, és most sem fog működni. Hankó Balázs fideszes képviselőt, Orbán Viktor egykori miniszterét hűtlen kezeléssel gyanúsítják az NKA-ügyben. 17 milliárd forintos korrupciós ügyről beszélünk. Seszták Miklós KDNP-s képviselő, Orbán Viktor egykori minisztere ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyik nyomozás, abban a Volánbusz-botrányban, aminek kapcsán az ország egyik leggazdagabb emberét és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatóját is letartóztatták. Seszták a gyanú szerint 11 milliárd forintnyi kenőpénzt vett át. Egészen szánalmas és nevetséges, ahogyan a legyőzött maffia ügyészi utóvédharcosai ezeket az ügyeket akarják összemosni és egy lapon említeni az én esetemmel. Ez nagyjából mindent elárul arról, milyen morális állapotban van a Legfőbb Ügyészség az orbáni maffia 16 éve után. Ámde, ha már így alakult: ha ez felgyorsítja, hogy Hankó Balázsnak és Seszták Miklósnak a magyar hatóságok előtt kelljen elszámolniuk azzal, ahogyan éveken, évtizedeken keresztül milliárdokkal megkárosították a magyar embereket, akkor örömmel állok rendelkezésre. Szívesen lemondanék a mentelmi jogomról, de erre nincs lehetőségem, hiszen arról az Országgyűlésnek kell döntenie. Ezért kérni fogom, hogy a menetelmi jog felfüggesztése iránti kérelmek megérkezése után, haladéktalanul hívjuk össze az Országgyűlés rendkívüli ülését annak érdekében, hogy egy perccel se kelljen tovább várnunk arra, hogy Hankó Balázzsal és Seszták Miklóssal valóban magasabb fokozatba kapcsolhasson az Út a börtönbe! program. Ami a 2024-es telefonos ügyemet illeti, mellyel kapcsolatban az ügyészség rekordgyorsasággal nyomozott, szeretném elmondani, hogy ma sem tennék másképp. Ma is megpróbálnám megakadályozni, hogy egy a hatalom által felbérelt provokátor fiatal lányokat és fiúkat zaklasson egy nyilvános szórakozóhelyen. Ugyan már sokan nem emlékeznek az ügy minden részletére, de én nem felejtettem el, hogy azon az éjszakán az intézkedő rendőri vezetők nyilvánvalóan politikai utasításra, a helyszínre érkezésük után szinte azonnal 3-4 búvárt küldtek sötétben az áradó Dunába, hordalékok és farönkök közé, hogy próbáljanak védőfelszerelés és mindenféle segítség nélkül felkutatni egy állítólag a Dunában lévő telefont. Gondolom még senki nem hallott korábban olyanról, hogy egy állítólag a Dunába esett telefon miatt a rendőrség 1 órán belül belül búvárokat vezényel az erősen áradó folyóba, veszélyeztetve ezzel azon búvárok életét, akiknek a valódi feladata katasztrófák esetén emberéletek mentése lenne. Mivel ezzel a cselekedetükkel az intézkedő rendőri vezetők nyilvánvalóan megszegték a szakmájuk szabályait és indokolatlanul veszélyeztették a Dunába küldött búvárok életét, ellenük feljelentést teszek fogalalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és hivatali visszaéllés bűntette miatt. A nyomozás során pedig majd elmesélhetik, hogy melyik volt miniszter utasítására veszélyeztették a búvárok életét az áradó Dunában éjszaka. Ami pedig a Legfőbb Ügyészséget illeti: a mai bejelentésével elérkezett az eddigi mélypontra, és saját maga üzente meg Magyarországnak, miért van szükség az ügyészségen teljes tabula rasara, átvilágításra és felelősségre vonásra. Nem lennék meglepve, ha ezt a mai szánalmas akciót ugyanazok a polt féle maffia ügyészek tervezték volna, akik anno közreműködtek a Rogán Antalig érő végrehajtói botrányban, és az Orbán Viktor miniszterére terhelő adatoknak és mondatoknak a nyomozati iratokból való kitörlésében. Egyet szeretnék rögzíteni, ha a TISZA-n múlik, akár már három héten belül lehetne új legfőbb ügyésze Magyarországnak, akinek az egyik feladata lesz a maffiát évekig segítő és védő korrupt ügyészek felelősségre vonása és bíróság elé állítása. Ahhoz külön szeretnék gratulálni a Polt-féle ügyészségnek, hogy a több tízmilliárdos Volán Busz korrupciós ügyben 10 évre volt szüksége az első érdemi nyomozati cselekményhez, valamint, hogy az MNB alapítványoknál lenyúlt százmilliárdok ügyében máig senkit sem sikerült meggyanúsítani, de egy szórakozóhelyen történt provokáció ügyében a fél rendőrséget és ügyészséget hadrendbe állították, és még búvárok életét is veszélyeztették. Az én lelkiismeretem tiszta, kérem az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogomat, örömmel és büszkeséggel állok a hatóságok elé, mert ezzel is felhívhatom a figyelmet az ügyészség felelősségére a maffiaállam évekig tartó fenntartásában. Seszták Miklósnak, Hankó Balázsnak, Rogán Antalnak, a Matolcsy klánnak, az össze orbáni maffiózónak és kitartóiknak pedig üzenem: most tényleg indul az út a börtönbe program. Kapaszkodjanak jól! #korrupció #politika #Magyarország

11904
Elisa Longo Borghini 3w

"Ho partecipato a tanti Mondiali e sono spesso salita sul podio ma questa è la mia prima maglia iridata e mi dà i brividi. Io poi credo molto nel gruppo e vincere l'oro con la squadra è davvero bellissimo" #TeamRelay #OroMondiale #CiclismoItalia

Mondiali di ciclismo, azzurri d'oro nella staffetta mista
www.ansa.it
8668
ANSA.it 3w

L'Italia ha finalmente vinto la medaglia d'oro nella staffetta mista a cronometro ai Mondiali di ciclismo di Montreal, conquistando così il primo titolo iridato tanto atteso grazie a un grande lavoro di squadra guidato da Filippo Ganna ed Elisa Longo Borghini. #TeamRelay #OroMondiale #CiclismoItalia

www.ansa.it
Mondiali di ciclismo, azzurri d'oro nella staffetta mista
8668
Krzysztof Graj 3w

AFRICA DAILY REPORT — 22 SEPTEMBER 2026 Key developments reported during the previous 24 hours 1. ETHIOPIA — Seven armed opposition groups form a new anti-government alliance — 10/10 (Critical) Seven Ethiopian armed groups, including factions from Tigray, Amhara, Oromia, Afar and Benishangul-Gumuz, announced the Ethiopian Peoples' Forces Alliance for Survival. The coalition brings together groups that previously fought on opposing sides, including the TPLF and Amhara Fano elements. Its stated aim is to challenge Prime Minister Abiy Ahmed's government. The development is particularly significant amid renewed clashes and tensions around the 2022 Pretoria peace framework. Sources: Reuters: https://www.reuters.com/world/africa/seven-ethiopian-armed-groups-announce-anti-government-alliance-2026-09-21/ AP: https://apnews.com/article/d348643aa604ebc074d8aade25c97efe 2. MALI — Sources say more than 100 soldiers were killed in JNIM's Dioura attack — 10/10 (Critical) Reuters reports that the September 10 assault by al-Qaeda-linked JNIM on the Dioura military camp killed more than 100 Malian soldiers, substantially above earlier reported figures. Sources cited estimates of roughly 120–130 soldiers killed and more than 100 captured. JNIM has also maintained pressure around Sévaré and Konna, underscoring the deteriorating security position of Mali's military government and its Russian Africa Corps partners. Source: Reuters: https://www.reuters.com/world/africa/al-qaeda-linked-militants-kill-more-than-100-malian-soldiers-attack-this-month-2026-09-21/ 3. DR CONGO — Amnesty accuses M23 of abuses and mineral trafficking at rebel-controlled mines — 9.5/10 (Very High) Amnesty International says M23 fighters committed abuses including torture, forced labour and killings at artisanal mining sites in eastern DRC and trafficked gold and coltan through Rwanda. The allegations are strategically important because control of mineral production and trade is central to the economics of the eastern Congo conflict. M23 and Rwanda had not responded to the allegations in the reports reviewed. Sources: AP: https://apnews.com/article/5b3ab989adbac990144fed20ca0a5c5e Amnesty International: https://www.amnesty.org/en/latest/news/2026/09/drc-m23-fighters-abused-miners-and-trafficked-gold-and-coltan-to-rwanda/ 4. NIGERIA — Survivors describe circumstances surrounding deaths of 37 detainees in Minna — 9/10 (Very High) Reuters interviewed survivors of the detention incident in Niger State in which 37 detainees, many reportedly teenage artisanal gold miners, died after being held in an overcrowded cell. Survivors alleged that an unidentified substance was sprayed inside before detainees developed breathing difficulties and began collapsing. Authorities have not established the cause of death. President Bola Tinubu has ordered an investigation and officials have been suspended. Source: Reuters: https://www.reuters.com/world/africa/one-after-another-they-started-dying-survivors-recount-deaths-detention-nigeria-2026-09-22/ 5. DR CONGO — Ebola crisis remains a major health emergency as vaccination research expands — 9/10 (Very High) Health authorities are expanding vaccination efforts while research continues into protection against the Bundibugyo strain driving the current outbreak. WHO has reported some progress in the response, but the epidemic remains far from over. CARE warned on September 21 that the Ebola emergency is intersecting with humanitarian pressures and the threat of El Niño-related disruption. Sources: WHO: https://www.who.int/emergencies/disease-outbreak-news/item/2026-DON617 CARE: https://www.care.org/media-and-press/as-ebola-spreads-and-el-nino-looms-urgent-investment-is-needed-in-the-drc/ 6. SUDAN — US diplomatic push for a permanent settlement intensifies at UN meetings — 8.5/10 (Very High) Senior US presidential adviser Massad Boulos held talks in New York with Sudanese and Egyptian foreign ministers as diplomatic efforts continue to seek a permanent settlement to Sudan's war. The discussions come amid the UN General Assembly and renewed international attention to Sudan's territorial integrity, humanitarian emergency and the need for a negotiated settlement. Source: Sudan Tribune: https://sudantribune.com/article/319088 7. SUDAN — Another deadly gold-mine collapse highlights wartime mining risks — 8/10 (High) At least 11 miners were reported killed and around 30 injured after a mine shaft collapsed in northeastern Sudan. It was the second major informal-mine disaster reported within a week. Sudan's largely informal gold sector suffers from weak safety regulation, while gold production and smuggling also intersect with the financing of armed actors in the country's civil war. Source: AP: https://apnews.com/article/cc669999ff89b8eb6aca66540100ec97 8. AFRICAN UNION / UNITED NATIONS — Africa pushes institutional reform and greater representation at UNGA — 8/10 (High) African leaders enter UN General Assembly high-level week with institutional reform high on the agenda, including demands for greater African representation in global governance. AU and UN leaders also discussed debt sustainability, critical-mineral value chains, peace and security mechanisms, and conflicts in Sudan, South Sudan, Somalia, Libya, the Sahel and DRC. Sources: Africanews: https://www.africanews.com/2026/09/22/african-union-to-push-for-bigger-voice-on-world-stage-at-un-meeting/ AllAfrica: https://allafrica.com/stories/202609210255.html 9. SOUTH AFRICA — Three suspects arrested as investigation into killings of women continues — 7.5/10 (High) South African police arrested three suspects in connection with one of a series of killings of women around Ekurhuleni, east of Johannesburg. Investigators are examining whether multiple cases are connected. The investigation has intensified public concern over femicide and violent crime in South Africa. Source: ABC News / AP: https://abcnews.com/International/wireStory/3-suspects-arrested-relation-series-killings-women-south-136613059 10. EGYPT / SOMALIA — Cairo and CIA leadership reaffirm support for Somalia's territorial integrity — 7/10 (Significant) Egyptian President Abdel Fattah el-Sisi met CIA Director John Ratcliffe in Cairo, with discussions covering Somalia, Sudan, maritime security and wider regional crises. Egypt reiterated support for Somalia's sovereignty and territorial integrity, reflecting Cairo's growing security role in the Horn of Africa. Source: Radio Dalsan via AllAfrica: https://allafrica.com/stories/202609210230.html #Africa #AfricaNews #TopNewsOfAfrica #Ethiopia #EthiopianPolitics #ArmedOpposition #PoliticalAlliance #TPLF #Amhara #Oromia #Tigray #AbiyAhmed #PretoriaPeaceAgreement #HornOfAfrica #Mali #Sahel #Dioura #JNIM #AlQaeda #JihadistViolence #Terrorism #Counterterrorism #MalianArmy #SahelSecurity #DRCongo #M23 #AmnestyInternational #HumanRights #HumanRightsAbuses #MineralTrafficking #ConflictMinerals #Gold #Coltan #CriticalMinerals #Rwanda #EasternCongo #AfricanSecurity #RegionalStability #Geopolitics #AfricaToday #wrldorg

1503
Euronews English 3w

The TPLF, Amhara's Fano militias and the Oromo Liberation Army — groups that fought on opposing sides in the Tigray war — said they had been coordinating for more than a year and aimed to install a transitional government. #Ethiopia #TPLF #PeaceAndConflict

www.euronews.com
Former enemies form alliance to overthrow Ethiopia's Abiy Ahmed
9834
L
Le Soir 3w

En Ethiopie, les principaux groupes armés, incluant ceux des régions du Tigré, de l'Amhara et de l'Oromia, ont formé une alliance pour renverser le gouvernement fédéral et établir un gouvernement de transition, tandis que les autorités fédérales n'ont pas encore répondu à cette annonce. #Ethiopie #conflitarmé #rébellion

www.lesoir.be
Ethiopie : les principaux groupes armés s’allient pour « renverser » le gouvernement
8683
Magyar Péter (Ne féljetek) 3w

Két éve ezen a napon készült ez a kép a dunai árvíz talán legkritikusabb napján. Örömmel és büszkeséggel emlékezem vissza azokra a hetekre, amikor először mutatta meg igazán a TISZA közössége az egész országnak, hogy együtt mire vagyunk képesek. Akkor még kormányzati felhatalmazás nélkül. Soha nem felejtem el, hogy miközben az akkori hatalom még konditeremben gyártotta a propaganda videókat, ti az első hívó szóra több ezren csatlakoztatok az árvízi védekezési munkálatokhoz. Ez volt a TISZA hőskora és a TISZA Szigetek igazi születése is. Ekkor vált a TISZA valódi, összetartó közösséggé, ekkor köttettek életre szóló barátságok, sőt házasságok is. Köszönöm nektek, hogy jöttetek és hogy részese lehettem ezeknek a daliás időknek! 🫶🫶🫶 #TISZA #árvíz #közösség

17020
Radiožurnál Sep 6

V pořadu O Roma vakeren se socioložka Selma Muhič Dizdarevič zabývá vlivem sociálních sítí na společnost a představuje příběhy romských studentů cílených nenávistnými komentáři. #ORomaVakeren #sociologie #nenávist

radiozurnal.rozhlas.cz
O Roma vakeren s Ivetou Demeterovou
14597
Fundación Leo Messi Aug 31

„Esküszöm, mindig mindent beleadtam, és nem csupán az elmúlt években, amikor mindent megnyertük, hanem akkor is, amikor a végső sikerek nem jöttek össze. Mindig küzdöttem az argentin mezért és azért, hogy örömet szerezzek nektek, és hogy büszkévé tegyelek titeket – és a futballon keresztül az argentin nemzetet is”

Lionel Messi bejelentette azt, amitől minden argentin félt: visszavonul a válogatottól
index.hu
18147
Fundación Leo Messi Aug 31

„Esküszöm, hogy mindig mindent beleadtam, nemcsak az elmúlt években, hanem korábban is, amikor mindent megnyertünk. Mindig küzdöttem, mindent megtettem ezért a mezért, hogy örömet szerezzek nektek, és hogy a futballon keresztül büszkék legyetek arra, hogy argentinok vagytok”

Lionel Messi visszavonult az argentin válogatottól
hvg.hu
18147
hvg.hu Aug 26

A brit királyi gárda a Buckingham-palota előtt a Kilenctől ötig című dallal emlékezett Dolly Partonra, akinek halálát augusztus 25-én jelentették be, miközben a király és Kamilla hercegné egy búcsúüzenetben hangsúlyozták az énekesnő által sok gyermek számára nyújtott örömöt és inspirációt. #DollyParton #BuckinghamPalota #britkirályis család

hvg.hu
Videó: A Kilenctől ötig főcímdalával emlékezett Dolly Partonra a brit királyi gárda a Buckingham-palota előtt
18183
ABC TU DIARIO EN ESPAÑOL Aug 15

La selección española de gimnasia rítmica ha logrado el oro en el concurso completo de los Campeonatos del Mundo que se celebran en Frankfurt, asegurando su clasificación para los Juegos Olímpicos de Los Ángeles 2028 y marcando su primer triunfo en esta categoría desde 1991. #GimnasiaRítmica #OroMundial #JuegosOlímpicos

www.abc.es
Oro mundial para la gimnasia rítmica española
17659
Judyhusi Aug 9

Legyen egy kis izgi a hétvégén , kellemes vasárnapot kívánok nektek!😘 https://t.co/cdamjv3kxk #hétvége #pihenés #öröm

21581
Marland Noonan Aug 7

Ahogy olvastam egyik csoportban egy írást a mai kor emberéről, egyre inkább az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy talán nem is az a kérdés, mikor lett bűn az öröm, a pihenés vagy az érintés, hanem az, hogy milyen világot építettünk magunk köré. A modern élet rengeteget adott nekünk. Kényelmet, biztonságot, technológiát, gyorsaságot, lehetőségeket. Mégis úgy tűnik, mintha minden ajándék mellé odacsomagolt volna valami láthatatlan árat is. A folyamatos teljesítménykényszer, az állandó összehasonlítás, a megfelelési vágy és a megszakítás nélküli információáradat lassan kiszorította azokat az egyszerű dolgokat, amelyek valójában megtöltik tartalommal az életet. Ma már nem elég csak élni. Jól kell kinézni, hatékonynak kell lenni, mindig fejlődni kell, mindig többet kell elérni. Mindenből verseny lett. A testünkből, a munkánkból, a kapcsolatainkból, még a pihenésünkből is. Már azt is mérjük, mennyit aludtunk, hány lépést tettünk, mennyire voltunk produktívak. Közben pedig észrevétlenül elfelejtettük, milyen érzés csak úgy lenni. A közösségi média nap mint nap olyan életeket mutat, amelyek többnyire csak gondosan megszerkesztett kirakatok. Mi pedig ehhez a kirakathoz mérjük a saját, nagyon is valóságos életünket. Innen már csak egy lépés, hogy szégyellni kezdjük a testünket, a hibáinkat, az öregedésünket vagy éppen azt, hogy elfáradtunk. Talán ezért lett gyanús a pihenés is. Mintha az ember értékét már nem az határozná meg, hogy milyen ember, hanem hogy mennyit termel, mennyit teljesít és mennyire hasznos. Pedig a természet egésze a ritmusra épül. Nappal és éjszaka, belégzés és kilégzés, munka és pihenés váltják egymást. Egyedül az ember próbálja meggyőzni magát arról, hogy szünet nélkül működhet. Ugyanez történt a kapcsolatainkkal is. Soha nem volt ilyen egyszerű kapcsolatba lépni egymással, és talán még soha nem voltunk ennyire magányosak. Üzenetek százait küldjük el naponta, miközben egyre ritkább az a beszélgetés, amikor valóban figyelünk a másikra. Ez a világ összeköt bennünket a képernyőkön keresztül, de sokszor elszakít attól, aki mellettünk ül. Mégis azt gondolom, hogy van remény. Mert ezek a változások nem a természet törvényei, hanem emberi döntések következményei. És amit ember teremtett, azon ember képes változtatni is. Talán nem tudjuk megváltoztatni az egész világot, de eldönthetjük, hogy ma odafigyelünk valakire. Hogy nem kérünk bocsánatot azért, mert megpihenünk. Hogy örülünk egy szelet süteménynek bűntudat nélkül. Hogy megölelünk valakit, nevetünk egy nagyot, vagy egyszerűen csak csendben leülünk egy fa alá anélkül, hogy hasznosnak akarnánk látszani. Lehet, hogy éppen ezek a kis "lázadások" vezetnek vissza ahhoz, amit emberi életnek hívunk. Mert nem a modern világ vívmányaival van a baj, hanem azzal, amikor hagyjuk, hogy azok irányítsák az életünket, és elhitessék velünk, hogy az értékünk a teljesítményünkben mérhető. Pedig az ember nem gép. Nem termelőeszköz. Hanem érző, szeretni és kapcsolódni képes lény. És talán ezt lenne a legfontosabb újra megtanulnunk. #gondolatok #modernvilág #lassulj #tudatosélet #egyensúly #pihenés #kapcsolódás #emberikapcsolatok #jelenlét #emberneklenni.

236
Sanya Jul 30

Gondolati CsillagKÉPes ::.. A kíváncsi természet kérdez. A tudás néha válaszokat ad. A bölcsesség új nézőpontokat teremt. És néha egyetlen új nézőpont többet ér, mint számtalan régi válasz. (-:S:-) 🙏 Köszönöm, hogy figyelmeddel, kedveléseddel, jelenLÉTeddel támogatod a közösségi médiában ingyen és szabadon megosztott kreatív munkáimat. Ha szeretnél segíteni abban, hogy az alkotói folyamataim tovább élhessenek – szívbéli hálával és örömmel fogadom a támogatásod bármely formáját az alábbi platformok bármelyikén: 🔹 app.revolut.com/dakasanya 🔹 patreon.com/dakasanya 🔹 paypal.me/dakasanya #DakaSanya #GondolatiCsillagKÉPes #világ #közösségiMédia #MAGvasGondolatOK #írás #irodalom #vizualitás #zene #multiMÉDIA #nézőpontVáltás #inspiráció #motiváció #örömTeljesség #kreativitás #figyElem #jelenLét #tudatosság #virálisTartalom #wrldPUBLIC #2026vibes

355
hvg.hu Jul 27

Gianni Infantino, a FIFA elnöke, bírálatokat kapott a világbajnokság rendezésével kapcsolatban, amire úgy reagált, hogy a kritikusok gyűlölködve és álhíreket terjesztve a kevesebb vízummal rendelkező emberekre koncentrálnak, miközben az esemény számos ember számára örömteli élményt nyújtott. #FIFA #Infantino #VB2026

hvg.hu
„Amíg ti megosztjátok az embereket, mi összehozzuk őket” – a FIFA elnöke üzent azoknak, akik kritizálták a világbajnokság megrendezését
16561
Gianni Infantino Jul 27

Azoknak, akik tollal és papírral vagy képernyők mögül terjesztik a gyűlöletet és a hamis híreket, azt üzenem: miközben ti ott ültök, mi a FIFA-nál a frontvonalban dolgozunk, szervezünk, és megvalósítjuk a világ legjobb show-ját. Nem tapasztaltunk erőszakot vagy incidenseket, százszázalékos volt a biztonság, öröm és boldogság uralkodott.

Nyílt levelet írt a FIFA elnöke, keményen kritizálta azokat, akik bírálták a vb-t
index.hu
15379
Index.hu Jul 24

Rácz Jenő, a céltudatos séf, aki fiatalon komoly sikereket ért el a gasztronómiai világban, mostanra a családja mellett a belső békéjét és elérhető örömeit helyezi előtérbe, felismerve, hogy a siker önmagában nem ad választ az élet legfontosabb kérdéseire, és szeretné, ha élete maradandó, pozitív nyomot hagyna maga után. #RáczJenő #szakmaiélet #önismeret

index.hu
„Mi van, ha az én életem is így alakul?” – Rácz Jenőt is elérte a nagy felismerés
15980
Index.hu Jul 23

Valtteri Bottas a Magyar Nagydíj kapcsán elmondta, hogy mindig öröm ellátogatni a Hungaroringre, ahol remek a hangulat és a vidám szurkolók, ami vélhetően az olcsó sörnek is köszönhető. #Forma1 #Hungaroring #MagyarNagydíj

index.hu
Valtteri Bottas: Magyarországra jönni mindig öröm, itt mindig remek a hangulat, talán az olcsó sör miatt is
16576
Zoltán Jul 20

Nem vagyunk ehhez hozzászokva na, az elmúlt 16 évet nézve meg főleg! Bocsánatot kér és vállalja a felellőséget. MP posztja : Ma egyeztetést folytattam Polgár Judittal, Magyarország élő legendájával. Judit elmondta, hogy a kialakult körülményekre tekintettel nem vállalja a jelöltséget. Sajnálom, de tisztelettel tudomásul veszem a döntését. Köszönöm neki, hogy komolyan vette a felkérést! Köszönöm a nyitottságát, az egyenes beszédét és azt a méltóságot, amellyel ezt a helyzetet kezelte. Sajnálom, ha az örömömből és a feltétlen bizodalmamból fakadó lelkesedésem okozta kommunikációs hibák hozzájárulhattak a kialakult helyzethez és a döntéséhez. A hibákért a felelősség kizárólag engem terhel. Köszönöm Polgár Juditnak, hogy megfontolta a felkérést! Köszönjük, amit a magyar nemzetért tett! #magyar2026 #Tisza2026 #PolgárJudit #felelősség #tisztelettel

12202